HU EN
Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület

Gyakran Ismételt Kérdések

Gyakran Ismételt Kérdések

 

Könyvtári haszonkölcsönzés után is jár jogdíj?

Sokan talán meglepődnek, de igen. Magyarországon is törvény rendelkezik erről. (1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 23/A. §)

Mire jó az oldalon található jogdíj lista?

Akiknek a nevét ezen az oldalon látja, azoknak a szerzőknek van könyvtári haszonkölcsönzésből származó kifizethető jogdíja nyilvántartásunkban, azonban szerződést a jogdíjak kifizetésére vonatkozóan valamiért még nem tudtunk kötni velük.

Amennyiben saját nevét látja, akkor arra kérjük, keressen meg bennünket (elérhetőségeink)! Ha ismerősét látja, kérjük, szóljon neki! Köszönjük!

De több Kovács József is szerepelhet a listán!

Ez igaz, éppen ezért a nevek mellett szerepel a legtöbbet kölcsönzött mű címe is, így már kisebb az esély arra, hogy az azonos nevek gondot okozzanak.

Csak a feltüntetett egyetlen mű után kapok jogdíjat?

Nem. Azonban úgy gondoltuk, célszerű a legtöbbet kölcsönzött művet megadni, hogy be tudja azonosítani magát az adott szerző.

Szerződnie kell egyenként minden szerzőnek a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület, hogy figyelembe vegyék, kölcsönözték-e a műveit a könyvtárakban?

Nem! A MISZJE közös jogkezelő, nem szükséges vele emiatt szerződni. Szerződéskötésre csak akkor kell, hogy sor kerüljön, ha van kifizethető jogdíja a jogosultnak.

Szólnom kell, ha új könyvem jelenik meg?

Az adott évben megjelent művek bejelentése nem szükséges, hiszen mi a könyvtáraktól kapott adatokból dolgozunk, azokból tudjuk, hogy kitől milyen művet és hányszor kölcsönöztek az adott évben.

Ha egyszer már volt kifizethető jogdíjam, ami miatt szerződést kötöttem Önökkel, akkor a következő években már nem is kell újra szerződnünk?

Pontosan így van, ha egyszer már kötöttünk szerződést, akkor azt a későbbiekben már nem kell megismételni.

Pontosan milyen művek kölcsönzése után járó jogdíjakkal foglalkozik a MISZJE?

A nyilvános haszonkölcsönzést végző könyvtárakban haszonkölcsönzés útján terjesztett irodalmi művek és kottában rögzített zeneművek után járó jogdíjakkal. (1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 23/A. §)

Csak szerző kaphat jogdíjat?

Nem, kisebb arányban ugyan, de a szerkesztő vagy szerkesztők, a fordító vagy fordítók is természetesen.

Mi történik, ha elhunyt szerző könyvét kölcsönzik?

A jogdíjra vonatkozó jogosultság a szerző halálát követően még 70 évig áll fenn, ez idő alatt a jogörökösök kapják a jogdíjat, annak arányában, amekkora arányban örökölték azt.

Már egyetlen kölcsönzés után is kaphatok pénzt?

Jogdíj megállapítására ugyan sor kerülhet, amennyiben az adatszolgáltatást nyújtó könyvtárak valamelyikében történt kölcsönzés, azonban a kifizetés alsó határa egy évre vonatkozóan bruttó 10.000 forint, amennyiben több év kumulálódott jogdíjáról van szó, akkor bruttó 20.000 forint.

Minden könyvtár szolgáltat adatot a MISZJE számára?

Adatszolgáltatásra a MISZJE kéri fel a könyvtárakat a jogszabályok által meghatározott módon. A vonatkozó rendelet meghatározza, hogy milyen típusú könyvtárból hánytól kell adatot kérnünk, ennek megfelelően legkevesebb 10, legfeljebb 20 intézménytől kérhetünk.

14/2011. (IV. 7.) NEFMI rendelet a nyilvános haszonkölcsönzésért a szerzőt megillető díj megállapításához és felosztásához szükséges adatokról, valamint az adatszolgáltatásra kötelezett nyilvános könyvtárakról 3. § (2): A közös jogkezelő szervezet adatszolgáltatásra felkér minden évben 1 fővárosi önkormányzat által fenntartott közkönyvtárat, legalább 2 megyei, 3 városi, 2 községi és 2 egyetemi könyvtárat. Évente 20 könyvtárnál több nem kérhető fel adatszolgáltatásra. A felkérésben meg kell jelölni azokat a hónapokat, amelyekre vonatkozóan az adatokat szolgáltatni kell.

Ezek aktuális listája elérhető a honlapunkon.

Honnan tudják, hogy kitől mit és hányszor kölcsönöztek?

Az adatszolgáltató könyvtárak az egész naptári évre vonatkozó összes kölcsönzéssel kapcsolatos adatot biztosítja a számunkra.

A jogdíj feltétele a MISZJE-tagság?

Nem az!

Akkor miért érdemes tagnak jelentkezni?

A tagság számos előnnyel jár, például személyes szerzői joggal kapcsolatos konzultációra, szociális pályázatainkon történő részvételre jogosít. Egyesületünk tagjai dönthetnek a MISZJE működésének irányáról. 

Csak akkor kaphatok jogdíjat, ha regisztrálok a MISZJE oldalán?

Nem! Azonban egyfelől azon keresztül munkatársaink láthatják a legfrissebb Önhöz tartozó adatokat (ezek akár a szerző azonosításánál, akár a jogdíj kifizetésénél praktikusak lehetnek), másfelől a regisztrációs felületen keresztül el lehet küdeni tagfelvételi kérelmét, illetve ki lehet nyomtatni szerződését, ha korábban még nem kötött volna a MISZJÉ-vel.

Akkor miért érdemes regisztrálni a honlapon?

Mert ezzel nagyban megkönnyítheti, hogy munkatársaink be tudják azonosítani, illetve el tudják érni, amennyiben Önnek kifizethető jogdíja van. Emellett más szerzők is láthatják az ön „portfólióját”, amennyiben oldalunkra látogatnak.

Bizalmasan kezelik az adataimat a MISZJE munkatársai, akár tag, akár csak regisztrált felhasználó vagyok?

Természetesen minden jogszabályi előírásnak megfelelően kezeljük a velünk kapcsolatban állók adatait.

Mi szabályozza a jogdíjak felosztását?

A hatályos jogszabályok mellett az azoknak megfelelően felosztási szabályzat, melynek tartalmáról a MISZJE tagsága dönt. Természetesen rengeteg függ attól, hogy az állami költségvetésben mekkora támogatás szerepel, hiszen azt tudjuk felosztani, amit erre a célra a MISZJE kap.

Milyen alsó és felső határa van a jogdíjaknak?

Az alsó határ 10.000, a felső határ pedig 250.000 forint.

Miért kell alsó határ?

Ennek oka a gazdaságosság, a jogdíjak kifizetésének komoly költségei vannak. Bérszámfejtés költsége, postai díjak, EHO megfizetése stb., kisebb összeg esetén ez arányaiban nagyon nagy terhet jelentene, hiszen vannak összegtől függetlenül fennálló állandó költségek.

Ha soha nem érem el a 10.000 forintot, soha nem is remélhetek jogdíjat Önöktől?

De! Ha ugyan évente nem is éri el a bruttó 10.000 forintot a könyvtári haszonkölcsönzés után járó jogdíjainak összege, öt év alatt azonban a bruttó 20.000 forintot igen, akkor a kumulálódott összeget már ki tudjuk fizetni.

Mi történik a nem kifizethető jogdíjakkal?

Ezeket nyilvántartjuk, évről évre halmozódnak. Az adott évre megállapított jogdíjak hét év után évülnek el. Amennyiben a halmozódás eredményeképp eléri az alsó határt a jogdíjak összege, akkor az kifizethetővé válik.

Mely évtől kezdődően történik jogdíjkifizetés könyvtári haszonkölcsönzés után?

A 2011-es kölcsönzési adatok alapján került sor elsőként jogdíjak megállapítására.

Miért csak ennyivel később kerül sor a jogdíjak kifizetésére?

Az adott évből származó kölcsönzési adatokat csak a következő évben kapjuk meg. Ezt követően kezdődhet azok feldolgozása, a költségvetésben meghatározott, vonatkozó támogatás megérkezését követően 6 hónappal kezdődhet a kifizetés.

Kik, milyen szervezetek felügyelik a MISZJE működését?

Közvetlen felügyeleti hatóságunk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Természetesen szoros együttműködésben állunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkárságával is, a költségvetésben meghatározott támogatás pedig az Országos Széchenyi Könyvtáron keresztül érkezik.

Hogyan érhetem el Önöket?

Elérhetőségeinket itt találja